KulturSzalon

A lány döbbenten fedezi fel, hogy a fiú, akivel összeköltözött, titokban egy rabszolgatartó. Porszívózás közben friss kávéültetvényt talál az ágy alatt, amikor pedig az ágyneműket vasalja, lesoványodott, megvert néger emberekre bukkan a szekrényben. Belátja, hogy ez olyasmi, amit mindenképp tisztáznia kell a párjával. Hamarosan hazaérkezik a fiú – izmos telivéren baktat be a lakásba, az övébe fűzött ostor el-vissza leng.

 

Leülnek kávézni az asztalhoz, a lány pedig elmeséli felfedezését. Azt is hozzáteszi, hogy ő képtelen összekötni az életét egy rabszolgatartóval, hiszen a szülei liberális szelleműnek nevelték. A fiú lesütött tekintettel hallgatja végig, végül csak annyit felel: – A kávé az bezzeg ízlik, ugye?

 

 

A lány már-már szóra nyitná a száját, de nem tud vitatkozni. Valóban, ilyen finom kávét még nem ivott.
– Talán a mosást és a takarítást is megcsinálnák helyetted, ha betanítanám őket – kockáztatja meg a fiú, a lány pedig továbbra sem szól semmit – csak kortyolja a kávét. Néma marad aztán napokon át, éjszaka pedig - amikor párja kikecmereg az ágyból, és bemászik a szekrénybe – befogja a fülét, hogy ne hallja az ostorcsapásokat, a jajongó rabszolgákat.

 

Reggel friss kávébabot önt a darálóba. Alighanem a szeme káprázik, de megannyi apró bömbölő néger csecsemőnek látja a fekete babszemeket. Könny reszket a szeme sarkában, ahogy bekapcsolja a gépet. Majd elsírja magát, amikor csontropogás hangjával telik meg a konyha.