KulturSzalon

Sem kenyér, sem könyörület

s kényszeresen keresel egy puha ölet,
hol megbújsz ha félsz, ha fázol,
ha egy csendes barlangra vágyol.
Hol nem süt a nap, hova nincs ösvény,
csak jut szikkadt tüdődbe némi oxigén,
és rásimul két tenyér bús, busa fejedre...
Hol nem vagy zsinóron rángatott senki,
hol még jó embernek lenni, szeretni,
hol éledni látszik a láng és perzsel a szenvedély,
hol óvón borul rád az a két tenyér, ne félj!
Felszínre törj, ha átok ül is e tájon
és tombol a gyilkos hóvihar!
Kezedből ne hulljon ki a toll,
ha már mindenki merev jégszobor,
Te akkor se félj! Írj és remélj!