Jelenlegi hely
Komáromi János: Elfelejtett mosolyom
2013. július 2. 23.23 | koma
Csend borult az
alkonyi-vér áztatta tájra.
Szelíd lankák némán
vártak az éjszakára.
A lemenő nap vörös
csíkokra szakadt
nézte a fészkükre
megtérő madarakat.
A nemrég még büszke korong
hangtalan mállott szét a láthatáron.
Csak némi visszfény maradt utána
mint derengő álom.
Nehéz fátylát lassan
terítette szét a sötét
s könnyű kézzel hintett
csillagokat az égen szerte-szét.
Vágyak ébredtek,
a fák susogni kezdtek,
a levelek távoli
kedveseknek üzentek.
Sűrűbb lett a virágillat,
ahogy elúszott a rét fölött
Lecsendesült tó tükrére
a holdvilág költözött.
Mintha mindig így lett volna,
olyan most a nyugalom.
Ez a béke előcsalja
elfelejtett mosolyom.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
