KulturSzalon

Tételezzük föl, hogy Orbán Viktor jövőre elveszíti az országgyűlési választást. Vajon kinek adhatná át a kormányrudat? Vona Gábort ezúttal kizárnám a tűnődésből, hogy a Jobbik nélküli ellenzéket járhassam körül.

 

A szocialisták minden idegszálukkal arra törekednek, hogy az MSZP-t állítsák be a legnagyobb ellenzéki pártnak. S bár a jelenlegi vezetés tagjai ki nem állhatják a szegedi polgármestert, mégis rátaláltak. Botka László ugyanis puccsszerűen bejelentette, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének tekinti magát, és amelyik párt csatlakozni akar hozzá, az álljon mögéje. A számok kétségkívül azt sejtetik, hogy a demokratikus ellenzék szétzilálódott táborában az MSZP-nek van a legtöbb híve, elsősége azonban nem annyira egyértelmű, hogy Botkáé legyen a kormányrúd. Egyébkést sincs kőbe vésve, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak automatikusan jár a miniszterelnöki bársonyszék.

 

Mi van akkor, ha az úgynevezett kispártok, sőt „liberális kispártok” (Botka László örökbecsű megállapítása) vezetői között akadnak alkalmasabbak a miniszterelnökségre? Itt van például egy másik polgármester, Karácsony Gergely. Zuglóban körülbelül akkorra városrészt igazgat, mint Botka Szegedet, szociológusként és közvélemény-kutatóként pedig alaposabban ismeri a társadalmi mozgásokat, mint a jogi végzettségű Botka László, akinek a politikusságon kívül még nem volt más foglalkozása. Magassági különbség sincs köztük, mindketten hajazzák a két métert. Egyaránt jól mutatnának a miniszterelnök-jelölti tévévitán Orbán Viktor mellett.

 

Bokros Lajos a korszerűsítést tűzte zászlajára, a Modern Magyarország Mozgalom épp olyan kis párt, mint a Karácsony-féle Párbeszéd Magyarországért. Bokros közgazdász, miniszterként egyszer már helyrebillentette az ország pénzügyi mérlegét. Az a szakember, aki képes egyszerű szavakkal elmagyarázni bonyolult összefüggéseket is. Sokfelé tanít, gyakran fordult meg a debreceni egyetemen. Az Intercity-professzorok közös légterű vagonjában utaztunk, csak én egy állomással később, Nyíregyházán szálltam le. Megfigyeltem, hogyan szedelőzködött. Középütt haladt a kijárat felé, és jobbról-balról összeszedte az egyetemi-főiskolai oktatók által ott hagyott újságokat. Gondosan összehajtotta, majd táskájába helyezte a lapokat. Ő a zsánerem, elvégre spórolós fajta, és miniszterelnökként is képes volna becsülni a sajtót.