KulturSzalon

​A Filharmónia Magyarország programjainak keretében a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad koncertet december 8-án Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Kodály termében. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

 

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) Ruy Blas című nyitányát 1839-ben írta. A mű alkalmi kompozíció: Victor Hugo drámájának színpadi előadása számára készült. A lipcsei Pensionsfonds Színház kérte fel a szerzőt a nyitány megírására, de Mendelssohn számára idegen volt Hugo francia romantikája, ezért hosszú ideig halogatta, és csak a végső sürgetésre, az előadást megelőző néhány napban írta meg a nyitányt. A kompozíció zenéje nem kapcsolódik szorosan a dráma karakteréhez, hangulatához. A zeneszerző egyik leveléből tudjuk, hogy a nyitányt hangverseny-előadás esetén nem Ruy Blas nyitánynak, hanem Pensionsfonds nyitánynak kívánta nevezni.

A szonátaformában megkomponált nyitány négyütemes fúvós Lento motívumot követően kromatikus, Allegro molto főtémával indul, majd meleg színekkel komponált, lírai dallamosságú melléktémát hallunk. A harmadik téma hatásos zenekari hangszínekben bővelkedő, frappáns, ritmikus zenei anyag. A nyitány további részében elsősorban e két utóbbi téma kap uralkodó szerepet.

 

Joaquín Rodrigo spanyol zeneszerző 1901-ben született Saguntaban, és 97 évesen, Madridban hunyt el. Háromesztendősen megvakult, s életrajzírói szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a zenének szentelte életét. Tanulmányait Valenciában, majd Párizsban folytatta, többek között Paul Dukasnál és André Pirrónál, nagy hatást gyakorolt rá ismeretsége, majd barátsága Manuel De Fallával. Kompozícióival fiatal korától nagy sikereket aratott, új szerzeményei rendre nagy feltűnést keltettek. Számos kitüntetést és szakmai elismerést kapott, fontos zenei intézményekben vállalt vezető pozíciókat. Legnépszerűbb művei a gitárra és a zongorára írt kompozíciók. Zenei stílusának jellegzetessége az új, modern kifejezőeszközök és a spanyol folklór elemeinek szintézise. Az 1967-ben, négy szólógitárra és zenekarra komponált Andaluz concertójában különleges érzékkel valósítja meg az archaikus, finom hangzású szólóhangszerek és a modern hangszerelésű zenekar arányos hangzását.

 

Az utazás, új tájak, városok, emberek megismerésének feledhetetlen élménye mélyen bevésődött az alig huszonegy éves Mendelssohn lelkébe. Így született meg 1833-ban, itáliai útja gyümölcseként negyedik szimfóniája, mely az „Olasz” melléknevet kapta. A mű szinte sugározza magából azt a felhőtlen, boldog élményt, amit az 1830. évi itáliai utazás nyújthatott a fiatal zeneszerzőnek. A Ragyogó A-dúr hangnem, az első tétel (Allegro vivace) karcsú, magasan szárnyaló, boldog dallamai mind erről tanúskodnak. A második tétel (Andante con moto) azonban már némi árnyékot borít erre az örömteljes hangulatra: valami búskomor ballada – talán zarándokok éneke – csendül fel az oboák, fagottok és brácsák bársonyos, korálszerűen ünnepélyes hangján. A harmadik tétel különös módon kiütközik a szimfónia félreérthetetlenül olaszos hangulatából: ¾-es, német népies táncot, Ländlert (Con moto moderato) hallunk. A középrész – trio – szintén nem olaszos: a vadászkürtök a német erdők sajátos romantikáját idézik. A zárótételben (Presto) ismét visszatérünk Itáliába: A tétel nem más, mint egy féktelen nápolyi ugrótánc, a saltarello.