KulturSzalon

Mélytengeri életem során, illetve hát okán, még sosem találkoztam azzal a különös jelenséggel, amit felsőbb régiókban "napfénynek" neveznek.

De én, a csöpp mélytengeri medúza lassú lebegésemmel, minden mellett oly nagyon eltörpülő méreteimmel nem is álmodhatok róla, hogy valaha megpillanthatom ezt a sokat emlegetett, "napfényes" felszínt. És bár noha sokszor emészt a kíváncsiság, az utóbbi évek során magammal is sikerült már elhitetnem, hogy jobb nekem idelenn, ahol egy csöpp "napfény" sincs. Mert valóban - noha teljes feketeségben élünk mi itt lenn, lebegünk a jéghideg vízben, mintha csak az űrben lennénk, a saját pislákoló kék és vörös, sárga és fehér fényünk az egyetlen, amit a világnak adni tudunk.

Különlegességünk ebből a hol erősebb, hol lanyhább kísérteties izzásból ered, odafönn pedig - ahol mindent, de mindent fényt borít - törékeny fényünk eltűnne, valósággal elfolyna az égen lévő óriás medúza, a Nap szigorú izzásában.