Jelenlegi hely
Négy évszak - Nyár
2012. november 17. 17.17 | komorzoltan
Hőségtől reszket a levegő. A kiszáradt tó medrében – a víz voltaképp néhány óra leforgása alatt párolgott el innen – egy meztelen fiú sétál, hátán egy hatalmas nádból font kosárral, amely majdhogynem akkora, mint ő maga. A gyermek testéről csatakokban folyik az izzadtság, meztelen talpa mély üregeket hagy a száradó iszapban, s valahányszor egy haldokló halat lát – némelyik még mindig levegőért kapkod szájával, nyitogatva kopoltyút, míg a többi feladta rég a küzdelmet, s üveges szemmel fekszik csak a földön, a szája sarkán kicsorgatva lelkét – lehajol, és a kosárba teszi az állatot.
Ahogy körbejárja a medret, lassan összegyűjti az összes iszapba fúródott halat, melyek úgy csillannak meg a napon, mintha csak elszórt ezüstdarabkák lennének. Amikor végre teli a kosár, elindul haza: kimászik a partra, és a tó melletti házhoz siet, félig ájultan már a borzasztó hőségtől.
Mielőtt a házba lépne, megpróbálja letopogni meztelen talpáról a felszedett sarat. Onnan, ahol már rászáradt fiatal bőrére, porként lepereg, lábujjai között viszont még mindig nedvesen cuppog az iszap. Nem törődik már ezzel, tudja jól, hogy sietnie kell, szalad hát a hálószobába, ahol édesanyja meztelenül fekszik a paplanon, kiterülve a hátán, levegő után kapkodva, s borzongás fut végig a gyermeken, amikor felismeri, hogy a nő tekintete egyre üvegesebb.
A fiú leveti hátáról a táskát, és elkezdi az édesanyja testére pakolni a haldokló halakat. Ahogy az asszony bőre a még nedves halak testéhez ér, szinte egyetlen pillanat alatt felocsúdik. Mosolyogva ül fel az ágyban, testéről lehullnak a rápakolt halak, s a földön vergődnek tovább, kiszáradva az asszonnyal történt öleléstől és a testükre tapadó portól.
A nő szorosan átöleli a gyermekét, belefúrva arcát a fiatal testről csöpögő izzadtságba, a fiú pedig felkacag, és örömmel öleli vissza az édesanyját.
De ekkor különös szédülés fogja el: érzi, ahogy megállíthatatlanul, őrületes sebességgel szárad ki a teste, mintha csak az anyja szívná ki belőle a nedvességet. Ajka néma sikolyra nyílik, majd céltalan tátogásba kezd, de a nő, a nő nem ereszti, ujjai gyöngéden a gyermek nyakán játszanak, ahol néhány különös vágat – mint papír ejtette sebek – rajzolódnak ki. Már-már észlelhető a mozgásuk: nyílnak és csukódnak: a gyermek drága, alakuló kopoltyúi a levegőből törnének falatot.
