KulturSzalon

Nyíregyháza szülötte. Író, hírlapíró. Iskoláit Nyíregyházán, Szatmárnémetiben és Podolinban végezte. 1895-ben a Debreceni Ellenőr munkatársa lett, majd átszerződött Nagyváradra. A millenniumi kiállítás megnyitására Budapestre utazott, itt kialakította egyéni életformáját. Fő támaszpontjai a bohémvilág találkozó- és mulatóhelyei voltak. Ebben a világban teremtődött meg az a sajátosan „krúdys” légkör, amely írásművészetének lényeges alkotó elemét, eredeti hangulatát adta. Kétszer nősült, de sohasem tudott megállapodni, családi életet élni. Magányos lovagnak nevezték, különös, büszke, tartózkodó volt. Nélkülözésekkel indult pályáján, termékeny munkásság és páratlan sikerek után eladósodva fejezte be életútját (1933. május 12.-én Budapesten). Hivatalos elismerésben ritkán volt része, távol tartotta magát minden irodalmi csoportosulástól. 1914-ben beválasztották a Petőfi Társaságba, 1930-ban Baumgarten-díjat kapott. Első novellája 15 éves korában jelent meg, majd 17 évesen egy vidéki hetilap főmunkatársa, írásait rendszeresen közölték országos napilapok, folyóiratok.

A századfordulóig tartó pályaszakaszának írásaiban főként Jókai, Mikszáth és Reviczky hatására a romantika útját követte. A század utolsó éveiben a polgári-városi irodalom felé közelített. A nyírségi dzsentrikúriák zárt világában olyan sajátos tárgyat fedezett föl, amely korlátlan lehetőségeket kínált részint a dzsentri lezüllésének kritikus-ironikus ábrázolására, részint a „régi szép idők” szinte mesterségesen fönntartott maradványainak lírai-nosztalgikus elbúcsúztatására.

1908–10 táján lassú erjedés indult művészetében. Ez témaválasztásában, stílusának átformálódásában is megfigyelhető. A „krúdys” stílusjegyek különösen az impresszionista hangulatfestésben és jellemformálásban mutatkoztak meg. Hőseit mindinkább a saját képmására formálta. Így jutott el legjellegzetesebb alteregójának, Szindbádnak megteremtéséig: a képzelet szárnyán olyan tájakra vetődik és vezérli az olvasót, amelyekre irodalmunkban előtte és utána senki sem jutott el (Szindbád ifjúsága, 1911; Szindbád utazásai, 1912).

Az igazi közönségsikert azonban csak A vörös postakocsi (1914) hozta meg számára, mely mindmáig a legnépszerűbb műve. A forradalmak idején közírói szerepet is vállalt, Móricz Zsigmonddal és Gárdonyi Gézával elvállalta a Néplap szerkesztését. Az 1920-as években írásművészete sajátos, egyéni realizmus irányába fejlődött, majd erős, új hajtás jellemző írásaira: az álom és valóság határán mozgó ábrázolást közvetlenebb, világosabban realista színezetű hang váltotta föl, amely a mindennapi események rendkívül részletező föltárásában nyilvánult meg.

Forrás: jelesnapok.oszk.hu