KulturSzalon

A családtagok tudják, hogy délelőtt dolgozom. Azt is, hogy ha túl vagyok a napi penzumon, szívesen segítek nekik. Tegnap ebéd után rezgett a mobil, el tudnék-e menni Pannáért az iskolába, mert rosszul érzi magát. Miért ne? Legföljebb előbbre hozom az esti sétát.

 

Kezemben a kacsója, bandukolunk hazafelé a Kern megénekelte Kresz Géza utcán. Unokám arca sápadt, ezúttal nem csicsereg. Megkérdem tőle, ma milyen betűt tanultak. Kiderül, hogy a közös vezetéknevünkből már minden betűt ismer. Ekkor jut eszembe egy régi történet, hátha sikerül vele jó kedvre deríteni. A papája óvodás korában mindig leült „tanulni” a nővérével. S mert az asztal másik végén foglalt helyet, a Z betű átlóját fordítva látta. Amidőn ő maga is iskolás lett, hónapokig próbáltuk lebeszélni a fordított zéről. Bágyadtan ugyan, de Z. Panna elmosolyodott.

 

Itthon, a számítógép mutatja, hogy a délelőtti bejegyzést átvette az Index, és több mint négyezren olvasták. Feltűnik, hogy az egyik kommentelő nem szidja az anyámat, és nem küld el a búsba. Nem fejtegeti, hogy másként kellett volna írni a belvárosi ingatlanbotrányt övező, Rogán-féle kommunikációs ellentámadásról. Nem fűzi hozzá máskülönben méltánylandó véleményéhez, hogy „Te féreg.” Egyszóval méltatlan a fikakultúra hagyományaihoz, mert csupán ennyit kérdez: „De hogy jön ide a Lipótváros?” Mármint az, hogy az V. kerületi polgármester hivatalát lipótvárosinak neveztem.

 

Úgy jön - magyarázom egyelőre magamnak -, hogy Lipótváros a Duna vonalával párhuzamosan terül el, a Nagykörút vágja ketté, melynek egyik oldalán a XIII. kerület található, a másikon meg az V. De füllentenék, ha azt állítanám, hogy abszolút biztos voltam az igazamban, elvégre régen jártam az Erzsébet-téren. Milyen jó, hogy ma már nem kell Pannáért menni, és mégis lesz esti séta. A Lehel-térről átbattyogtam a Belvárosba, huszonöt perc, mintegy két és fél kilométer. Már az V. kerületi városháza előtt, a kora esti félhomályban böngészem a homlokzatot. Rajta jól kivehető betűk: Belváros-Lipótváros Önkormányzat.

 

Néhány sorban válaszoltam a kommentelőnek, ő pedig kedvesen tudomásul vette, hogy nem elírásról van szó. Barátkozom a szokatlan gondolattal, hogy a világhálón gyűlölködés nélkül is lehet vitatkozni.