Jelenlegi hely
Rákosi vagy Orbán?
2012. január 30. 13.03 | zoldi.laszlo
Az év utolsó előtti napján azon tűnődöm, vajon melyik volt a legszomorúbb mondat,
amit a búcsúzó esztendőben olvastam. Átnéztem hát az idei termést, körülbelül másfél
ezret, nagyjából kétszáz oldalnyi szöveget - nevekkel, médiumokkal és dátumokkal.
Némi hezitálás után erre a mondatra esett a választásom: „Lassan nem kell a
nagyszüleinknél puhatolózni, milyen volt a kommunizmusban élni.”
Nyilvánosságnak szánt blogjában írta Sándor Melinda debreceni egyetemista június
24-én. Az életkora is e szám körül lehet, rá már az sem fogható, hogy beleszületett a
Kádár-rendszerbe. A szülei jó negyvenesek lehetnek, alighanem az 1963-ban született
Orbán Viktor nemzedékébe tartoznak, a puha diktatúrában szocializálódtak, és
hál’istennek ők sem élték meg a kommunizmus tobzódását. Aligha véletlen, hogy
ebben az összefüggésben Melinda a nagyszüleit emlegeti. De amit Orbán-rendszernek
nevezünk, vajon azonosítható-e a Rákosi-rendszerrel?
Szerintem nem. Rákosi államosította a magántulajdont, s ami ezzel egyet jelent:
megszüntette a kapitalizmust. Orbán viszont megerősíti a magántulajdont - legalábbis
a hozzá húzókét -, a kapitalizmus neki nem tetsző elemeit pedig államosítja. Ennél
tovább nem is mennék a vitatkozásban, a lényeget tekintve ugyanis Melindának van
igaza. Kesernyés mondatát úgy értelmezném, hogy az Orbán-féle állam ránehezedett,
hogy ne mondjam: rátehénkedett a magyar társadalomra és gazdaságra, meg akarja
szabni, hogyan éljünk, miként gondolkodjunk. Ezzel magyarázható, hogy miközben a
Szabó Ervin Könyvtárban sajtótörténeti okból lapozgatom a Szabad Nép 1948-50
közötti évfolyamait, a dézsavű-érzés vesz erőt rajtam. Mintha épp most élném át.
hogy egy mindenre elszánt politikus miként szilárdítja meg a hatalmát. Nem is merem
megkérdezni, hogy előttem ki kérte ki a porladó papírú, de kínosan ösztönző
lapszámokat.
Felismerésemet egyébként nem osztottam meg a kommunikáció szakos diákokkal. Nem mintha röstellném, a nyilvánossággal foglalkozó kutatóként azonban több tényre van szükségem, hogy e magánérzetet közérzetté általánosítsam. De ha már egy huszonévesnek sem kell a nagyszüleit kifaggatni, hogy a Rákosi-korszakban érezze magát, akkor érdemes elgondolkodni a történelmi párhuzamon. Mínusz kommunizmus, persze.
