KulturSzalon

Ezt állapította meg Dugonics András író vagy kétszáz évvel ezelőtt. Nem véletlen, hogy most gondolok rá, Orbán Viktor ugyanis tegnap Párizsban időzött. Miután részt vett a meggyilkolt francia újságírókra emlékező milliók egyik népes összejövetelén, nyilatkozott a Magyar Televízió híradójának. A hazai nyilvánosság számára érzékelhetővé tette az általa vezetett kormány bevándorlási politikáját, amiről eddig is sejtettük, hogy miféle, most azonban már tudjuk is.

 

Akit a politikai nézetei miatt elüldöznek hazulról, azt befogadjuk, ha nagyon muszáj, de a gazdasági okból ide érkezettek menjenek tovább isten hírével. A miniszterelnök okfejtését szó szerint idézem, mert tanulságos: „Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező, jelentős kisebbséget látni magunk között. Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.” Furdal a kíváncsiság, hogy miért éppen a francia élclap szerkesztőségét ért támadás áldozatai fölött, a gyász pillanatában kellett ezt elmondania. Talán túl kényes az ízlésem? De további okvetetlenkedés helyett összefoglalom inkább másik közjogi méltóságunk, Áder János mondandóját.

 

Köztársasági elnökünk a magyarországi német önkormányzatok gáláján utalt Szent István egyik intelmére. Államalapító királyunk a fiának, Imre hercegnek azt üzente, hogy az egynyelvű, egyszokású ország gyenge és esendő. Majd a németes vezetéknevű magyar államfő megdicsérte a legjelentősebb hazai nemzetiség ünneplő tagjait, mondván, hogy „sokszínűségében is egységes nemzetünk erejét gyarapították”. Nem szoktam búskomorságba esni, ha közjogi méltóságaink össze-vissza beszélnek. Ezt jó néhányszor átéltem a legutóbbi negyedszázadban, és már csak legyintek rá. De ha a miniszterelnök és a köztársasági elnök ugyanarról a témáról gyökeresen mást mond, azon mégiscsak érdemes eltűnődni.

 

Eddig úgy ismertük a politikai hatalom jelenlegi letéteményeseit, hogy ha a Főnök kimondott valamit, és ha az alája rendeltek közül valakinek mikrofont dugtak az orra alá, akkor nem történhetett meg, hogy kibeszél a kórusból. Lám, most ez is bekövetkezett, ráadásul ugyanazon a napon, amidőn elhangzott a fő szólam. Vajon mit jelent ez? Talán rossz volt az időzítés? Vagy a bal kezet már nem is érdekli, hogy mit csinál a jobb?