KulturSzalon

A veteményeskertbe ültetett kutyafogak végül rózsát teremnek. Morognak és megugatják a kertkapun beszökő szerelmeseket, akiknek világítanak izzadtságcseppjeik a sötétben – könnyeikkel villanykörtéket töltenek meg, hajszálaikból neon feliratokat kötnek, például hogy a délutáni mozimatiné elmarad, mivel megszökött a vetítőgép. Most a városban kóborol, lányokat vetít a fiúk ágyába.

A matinét végül mégis megtartják: a moziba médiumot hívnak, és egy szeánsz keretében próbálják megidézni a látogatóknak a filmet. Sikerül kapcsolatba lépni a főhősnővel, aki épp a homokban szeretkezik egy bajszos idegennel, miközben tengerparti sétára vitt kutyája a háttérben kagylókat ropogtat. Az egyikből jegygyűrű gurul elő.

 

Hirtelen széksorok tűnnek fel a vízben a hullámok között, a part elhalványul – a médium fáradtan összeroskad, a pattogatott kukoricával teliszórt földre fekszik, s kialszik sóhajától egy gyertya.

Eközben a városban a meglógott vetítőgép szárnyakat vetít egy pucér fiú hátára: tör máris az ég felé, hogy kitépjen egy darabot a napból, és gyűrűvé hajtogassa a fecnit, amivel megajándékozhatja majd az ágyból kikecmergő lányt, akinek a vetítősugár örömkönnyeket rajzol arcára.
A moziban celluloid szalagokkal tömött párnákat adnak körbe. A jegyszedő ígéri, ha ezen most elalszik valaki, megjelenik előtte a film. De a nézők hitetlenek, és egyre türelmetlenebbek. Végül csak ráállnak a dologra. És bizony működik.

A kikötőn túl egy világítótorony sirályokat vetít az égre. A bajszos férfi lefújja a homokszemcséket a kagylóból kigurult jegygyűrűről, aztán kacagva a vízbe hajítja.

Távozik, a nő pedig sírva fakad, majd feláll és a habok közé gázol - az ékszert keresi a fenéken. Hiába - telnek az órák, már a nap is a vízben fürdik vele. Közben a kutyája elkóborol, a víz kimosta a nő hüvelyéből a titokzatos szerető spermáját. Fehér fonalak kapaszkodnak egymásba a zöld tengerben, és világító medúzák születnek.

Reményvesztetten indul kifelé a partra a nő, ám egyszer csak valami kerek és kemény szorul lábujjai közé.

A parton csattogó kagylókból a filmnézők kíváncsi szemei csillannak. A mozi előadás során két baleset is történt: az egyik párna váratlanul kiszakadt majd egy acsargó kutya mászott elő mélyéről, hogy megharapjon egy riadt nézőt. Az állatot végül retiküllel verte agyon egy behemót asszonyság. A korcs kitört fogait titokban a zsebébe pakolta hobbi-kertész férje.

A másik balesetben szerencsére egyetlen ember sem sérült meg: miután a megtalált jegygyűrűt pisztolyába tette a nő, és a homlokához tartva meghúzta a ravaszt, golyó szakítotott át egy párnát. Sebéből csak úgy zúdult a vér a nézőtérre; szétroncsolt belekként csüngtek belőle a szakadt celluloid szalagok. Mentőt hívtak hozzá. A párna később a műtőasztalon halt meg.

Távol egy fiú rózsát ad a vetített lánynak. A virág eközben megállás nélkül ugat és morog rá, majd mintha csak elvágták volna, mintha csak kísértet lett volna, eltűnik a szobából a lány. Természetesen a sintérek miatt történt ez, akik pont ekkor fogták el a megszökött vetítőgépet, hogy visszahurcolják a moziba, ahol aztán belé fűzi a vetítőgépész a hullámokat, és falra vetíti az emberek gyönyörűségére a tengert. Hömpölygő víz önti el a nézőteret, a vörös széken ülők fuldokolni kezdenek. Egyedül a jegyszedő menekül meg, miután szárnyakat ragaszt az elkért fecnikből, s csapkodva tör a nap felé, a nagy vetítőgép fény felé, ami mögül fáradt, beesett szemmel néz a kiürült vászonra az öreg vetítőgépész.