Jelenlegi hely
Zsuponyó Gábor: Az ihlettelenség szélén...
2013. szeptember 4. 13.58 | admin
Kivonatom bevonatot képez az ágyon,
hűtlen papírok, hűtlen tollak, üres álmok a szétkapart kárpiton.
Ihlettelen utazások, női arcok merednek rám a kaspóból,
miközben szomjazom, mint a hamuszürke szürkület.
Parázsvörös lengedezés az alkony.
Hétköznapmérgezés a rekamén,
fáradtan ihatatlan az olajzöld álom.
Szöveteimben alvó sejtek,
kiült fotelek,
pokrócpihenés.
Betakarózom.
Fázom.
Felhőt húz rám a tünet, betakar a reszkető ősz.
Naptárból hullt falevelek nyaldossák a telet.
Birtokol az álmatlanság szünettelen,
a csend belőlem száll a szobára,
eltárgyiasodok, s csak merengek a semmin.
A semmiben hol magamba feledkezve chillezek...
Kikapcsoltam teljesen,
absztrakt alakzataimban meditálok,
csak a csend,
a zene,
meg én.
Szemhéjam leereszkedik,
a karnis elereszti a függönyt,
csak fetrengek adás és álom nélkül.
Az ismeretlen közepén.
Szempilláim festeni próbálnak.
- Legalább ihletet belém! -
S ne csak grafittusolást fantáziámnak.
Röpde a vákuumban.
Lehunyt szemeim léggömbök, felhők.
Alattuk fekszem én, az álarcom magja egy tócsának.
Ráncolódik homlokom,
a gyerekrajzok madarai felszállnak róla,
már nem is fekszem sehol.
Az élet hullámszabadságába merülök,
pucéran szív magába a porózus levegő.
Örvénylek csak a határtalanban,
ismeret nélkül,
tudomány nélkül,
expedícióként,
egyetlen pontként.
Az ihlettelenség szélén lebegő csillagágyon.
Valahol az univerzumban…
Valahol ahol ma perforálódom.
Megkönnyítve dolgod,
hogy majd bátran széttépj.
...lelkiismeret furdalás nélkül.
