A madarak a város fölé repülve meghajigálják a járókelőket tojásaikkal: a földön szétpukkanó és szilánkokra repülő fehér tojáshéjak mögül zöld színű sáskák repülnek elő, sötét rajba állva kergetik végig az embereket az utcákon.
Most itt alszik a macska melletem az ágyon.
Hagyom, hogy szuszogjon, míg őrzi az álmom.
Tigrisként óv, bundája melegít,
Azt hiszem, túlélem én is a telet így.
Megpihen a szőnyegen, vagy lábamnál punnyad.
Én hagyom őt egészen, akár rajtam is aludhat.
Míg eltakar a nap elől, addig én is csak fekszem.
Ha felkel, majd megeheti kakaóm és kekszem.
Költő, ha tollad nem dalol,
kezedbe inkább úgy ne vedd!
Ha vers a sorsod, életed,
szavad a szíven áthatol!
Mert nem kacat, egy tintafolt,
de vágy, és hit, és képzelet.
Érzelmek árját, s lelkedet,
bölcs ésszel nem tagadhatod!
Talentummal ki áldatott,
hallgassa szép intelmemet:
„Ne kövess gúnyköltészetet,
szívből írj igazat, s valót!”
A madarak a város fölé repülve meghajigálják a járókelőket tojásaikkal: a földön szétpukkanó és szilánkokra repülő fehér tojáshéjak mögül zöld színű sáskák repülnek elő, sötét rajba állva kergetik végig az embereket az utcákon.
Most itt alszik a macska melletem az ágyon.
